Március 6-án, az energiatakarékosság világnapján, az Országházban adták át a Virtuális Erőmű Program idei díjait. A rendezvényen a Csabrendeki Általános Iskola közössége az évek óta folytatott, a fenntarthatósághoz kapcsolódó tevékenységeinek elismeréséül „Energiahatékony Iskola” kitüntető címet kapott.
2019-03-13 archive
Már 13
Téli időszaki gyűjtőverseny
A PontVelem Nonprofit Kft. által meghirdetett 2018/2019. évi, 6 hetes téli időszaki használtelem és mobiltelefon gyűjtő versenyen iskolánk tanulóinak, szülőknek és pedagógusoknak a szorgalmát több kategóriában is díjazták. Országos I. helyezést értünk el az általános iskolák közül elemgyűjtésben. Telefonkészülék gyűjtésben pedig országos II. helyezett lett intézményünk. A díjakkal járó pénzösszeget iskolai alapítványunk kapta. Két tanulónk egyéni gyűjtésben is sikeresen …
Már 13
Pénz7 iskolánkban
A Pénz7 tanóráit, csakúgy, mint az ország számos településén, iskolánkban is megtartottuk február utolsó hetében. Harmadik évfolyamtól, a nyolcadik osztályosokig 1-1 tanórát szántunk erre az eseményre. A Pénziránytű alapítvány munkatársai az órák tartalmát, „Okosan a befektetésekről!” címmel állították össze Negyedik osztályosaink munkáját, idén első alkalommal, banki önkéntes szakember is segítette. Az érdekes, változatos feladatokból felépített …