Iskolánkról

Az intézmény múltja

A községben 1733 óta folyik alapfokú oktatás. Büki Imre kántortanító olvasást, írást, számtant tanított közel 30 gyereknek. 100 évvel később a gyerekek magas létszáma miatt már segédtanítót is kellett alkalmazni. 1876-ban az iskola állami tulajdonba került, több mint száz tanulóját 3 pedagógus oktatta. 1969-ben a körzetesítés évében a gyermeklétszám 507-re emelkedett. Azóta is öt község tanulóit fogadja.

522034_488911614478433_1287892594_n

Szakmai tevékenység

Jelenlegi tanulólétszámunk 290 fő, nyolc évfolyamon, 14 normál tanterv szerint tanuló osztályban és 2 eltérő tantervű összevont csoportban tanulnak. Délután három napközis csoport működik.

Infrastruktúra

Az iskola 3 épülete korban is, jellegében is eltérő. A 8 tantermes 1917-ben, a FORFA 1980-ban, a tornaterem (30 x 18 m) 1992-ben épült. A két sportpálya és az udvar jó lehetőséget ad a mozgásra, játékra. Az osztálytermek mellett néhány szaktanterem – számítástechnika és technika – valamint könyvtár áll a tanulók rendelkezésére.