A Tanévzáró ünnepségen, az idén is, mint minden évben, Gősi Zoltán Igazgató úr jutalmazta azokat a diákokat, akik tanulmányi eredményeikkel, a sport területén, vagy nyelvi versenyeken, művészeti pályázatokon …
2025. június 20-án hangzott fel az utolsó csengőszó 15 búcsúzó nyolcadikos diáknak iskolánkban. A hetedik osztályosok virágokkal, dekorációkkal ünnepi díszbe öltöztették épületeinket. A ballagó diákok átvették az útnak indító tarisznyát, végiglépdeltek a jól ismert tantermeken, …
Hangszerbemutató 2025. június 16-án a Sümegi Zeneiskola színes hangszerbemutatót tartott iskolánkban, ahol az alsós gyerekek megismerkedhettek a különböző hangszercsaládokkal. A résztvevők élőben hallhatták a furulya, basszusfurulya és a zongora hangját, melyeket iskolánk tanulói keltettek életre. …
A Csabrendeki Általános Iskola 27 hetedik osztályos diákja négy felejthetetlen napot töltött Erdélyben a HATÁRTALANUL Program keretében 2015 május 12 és 15 között.
Magyar irodalmi és történelmi hősök nyomában indultunk. A Szent László alapította Nagyváradon megnéztük a székesegyházat, majd egy rövid városnézés után Bánffyhunyadra indultunk. Körösfön egy rövid megemlékezéssel tisztelegtünk Vasvári Pál emlékének. Tordán a sóbányába látogattunk el, és tettünk egy izgalmas túrát a tordai hasadékban. Jártunk Torockón a Böjte Csaba által fenntartott gyermekotthonban, ahová itthon gyűjtött adományokat, tartós élelmiszert, lábbeliket vittünk az ott lakó gyerekek nagy örömére. A kincses Kolozsváron helybéli magyar diákokkal találkoztunk, akikkel együtt koszorúztuk meg Apáczai Csere János síremlékét a házsongárdi temetőben. Felkerestük Hunyadi János sírját is Gyulafehérváron, megkoszorúztuk Aradon a 13 vértanú emlékművét és barangoltunk Temesvár barokk palotái között.
Az utazást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az önkormányzat, a szülői munkaközösség és az iskola alapítványa támogatta.
A kirándulás örök élményt jelentett diákoknak, tanároknak egyaránt.
Gősiné Németh Éva
osztályfőnök
Az erdélyi kirándulás képei megtekinthetők a Képgalériában.
Erdélyi időutazás
A sikeres pályázatnak köszönhetően a mi iskolánk is részt vehetett a Kormány Határtalanul programjában. Nagy izgalommal vártuk ezt a 4 napos Erdély járó utat, hiszen már az ősszel eldőlt, hogy mehetünk.
Habár voltam már Erdélybe, de ha csak erre a szóra gondolok, mindig valami „furcsa” érzés fog el, mint mikor a vándor hazakészül, „haza” ér. Ilyen érzésekkel készültem erre az útra.
A Túra szakkörösök Rádliné Pál Györgyi vezetésével május 30-án Hosztótra látogattak. Megtekintették a műemlék templomot. A Pongrácz tanyán állatokkal ismerkedtek. Reményi Ferenc méhész segítségével alaposabb ismereteket és tapasztalatokat gyűjtöttek a méhek életével kapcsolatban. Nagyon érdekes és hasznos kirándulás volt.
Hagyományainkhoz híven az alsó évfolyamok a Művelődési ház mögötti területet vették birtokba május 29-én. A pedagógusok különböző érdekes feladatokkal (mocsárjárás, célba dobás, zsákban futás, Petanque, rajz stb.) várták a gyerekeket, akik teljesítményük szerint pontokat kaptak. A csapatokat ezek alapján jutalmazták az eredményhirdetésen.