Pályaorientációs témanap 2024.10.17.

Pályaorientációs témanap (2024. 10. 17.)

 

 Az alsó tagozatos osztályok változatos előadásokon, foglalkozásokon vehettek részt a nap első részében. Forgószínpad szerűen jártuk körbe négy vendég előadónk műhelymunkáit. Apáti Zoltán fazekasmester a korongozásba engedett betekintést, közben mesélt munkájáról. Bardon Réka csuhéfonó, játékos „Kéttusába” vonta be a gyerekeket. Csalló Nóráéknál páros kvízjátékokban tehették próbára magukat a diákok. Kiss Ernő mentős elsősegéllyel kapcsolatos, korszerű eszközökkel szemléltetett előadásába bevonta a tanulókat is. A további programok osztályonként más-más jellegűek voltak. Az első és negyedik osztályosok pályaválasztást megkönnyítő kisfilmeket, rajzfilmeket néztek, továbbá a témához kapcsolódó játékokat játszottak. A második osztályosok mezőgazdasági vállalkozást látogattak meg. Az ott végzett mindennapi munkákat ismerhették meg. A harmadikosok Fodrász és a Manikűrös munkáját figyelhették meg testközelből. A bátrabbak hajat is moshattak, nyírhattak.

 

A 5-6. osztályosok játékok segítségével idézték fel és bővítették is a szakmákról eddig szerzett tudásukat. Megismerkedtek régi kenyérkereső mesterségek neveivel, az ezeket őrző szólásokkal, közmondásokkal. Megtanulták a kvízek által a modern, később általuk is választható foglalkozások neveit. A 7-8. osztályos, már a pályaválasztás előtt álló diákok részére meghívott középiskolák tartottak bemutatót. Ellátogatott hozzánk az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, a tapolcai Széchenyi István Baptista Középiskola, Sümegről a Kisfaludy Sándor Gimnázium és az Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola Sümegi Telephelye.  A Keszthelyi Közgazdasági Technikum pedagógusai és diákjai interaktív foglalkozást tartottak tanulóinknak. A tapasztalatok megbeszélése után közös plakátokat készítettek a diákok a pályaválasztásról.

Reméljük, hogy programjaink után diákjaink már jól eligazodnak a szakmatanulás és a tanulmányi utak lehetőségei között.

dsc06607_optimized