Pályaorientációs témanap 2024.10.17.

Pályaorientációs témanap (2024. 10. 17.)

 

 Az alsó tagozatos osztályok változatos előadásokon, foglalkozásokon vehettek részt a nap első részében. Forgószínpad szerűen jártuk körbe négy vendég előadónk műhelymunkáit. Apáti Zoltán fazekasmester a korongozásba engedett betekintést, közben mesélt munkájáról. Bardon Réka csuhéfonó, játékos „Kéttusába” vonta be a gyerekeket. Csalló Nóráéknál páros kvízjátékokban tehették próbára magukat a diákok. Kiss Ernő mentős elsősegéllyel kapcsolatos, korszerű eszközökkel szemléltetett előadásába bevonta a tanulókat is. A további programok osztályonként más-más jellegűek voltak. Az első és negyedik osztályosok pályaválasztást megkönnyítő kisfilmeket, rajzfilmeket néztek, továbbá a témához kapcsolódó játékokat játszottak. A második osztályosok mezőgazdasági vállalkozást látogattak meg. Az ott végzett mindennapi munkákat ismerhették meg. A harmadikosok Fodrász és a Manikűrös munkáját figyelhették meg testközelből. A bátrabbak hajat is moshattak, nyírhattak.

 

A 5-6. osztályosok játékok segítségével idézték fel és bővítették is a szakmákról eddig szerzett tudásukat. Megismerkedtek régi kenyérkereső mesterségek neveivel, az ezeket őrző szólásokkal, közmondásokkal. Megtanulták a kvízek által a modern, később általuk is választható foglalkozások neveit. A 7-8. osztályos, már a pályaválasztás előtt álló diákok részére meghívott középiskolák tartottak bemutatót. Ellátogatott hozzánk az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, a tapolcai Széchenyi István Baptista Középiskola, Sümegről a Kisfaludy Sándor Gimnázium és az Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola Sümegi Telephelye.  A Keszthelyi Közgazdasági Technikum pedagógusai és diákjai interaktív foglalkozást tartottak tanulóinknak. A tapasztalatok megbeszélése után közös plakátokat készítettek a diákok a pályaválasztásról.

Reméljük, hogy programjaink után diákjaink már jól eligazodnak a szakmatanulás és a tanulmányi utak lehetőségei között.

dsc06606_optimized

Magyar Diáksport Napja 2024

Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) országos kezdeményezésére 2024 szeptember 29-én intézményünkben is megrendeztük a Magyar Diáksport Napját.

A közös bemelegítés után egy közös futás következett, majd különféle sportolási lehetőségeken vehettek részt a tanulók, ahol szkanderoztak, léghokiztak, röplabdáztak, floorballoztak, kosaraztak, tájfutottak, tollaslabdáztak.

A napot izgalmas labdarúgó mérkőzésekkel, majd kötélhúzással zártuk.

dsc06558_optimized

Gyakorlókert beosztása 2024

 

 

 

Tanévzáró 2024

 
“Sutba könyvek! Sutba táska!
Nem megyek ma iskolába!
Éljen, hurrá, remek, jó!
Mától itt a Vakáció!”

/G.Joó Katalin/

A csabrendeki iskolában 2024.06.25-én búcsúztattuk a tanévet.
Gősi Zoltán Igazgató idén is felidézte a tanév emlékezetes eseményeit. A kitűnő és jeles diákok jutalmazása mellett  ismét átadták a Csabrendeki Iskola Diákjaiért Alapítvány nevében a Bogdán Margit Emlékdíjat.

Az alábbi képválogatással kívánunk tanulóinknak és családjaiknak vidám, kellemes vakációt!

dsc06404_optimized

Ballagás 2024

Ballagás 2024

„Legyen az életed utazás, haladj afelé, amire vágysz, hagyj magad mögött mindent, amit cipelni nehéz.”
/Mark Lawrence/

 

A búcsú mindig fájdalmas, de nem örökre válunk el, ne feledjétek: emlékezni mindig kell.
Menjetek, mert a nagybetűs ÉLET már vár rátok. Viszlát régi jó 8.-os diákok!

dsc06266_optimized

Nemzeti Összetartozás napja 2024

A nemzeti összetartozás napja, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az  Országgyűlés.

Iskolánk 6. osztályos tanulói is rövid műsorral emlékeztek meg a trianoni békéről, a szétszakított Magyarországról.

Hedericsné Rubóczki Szilvia

osztályfőnök

dsc06220_optimized

Irodalmi és történelmi hősök nyomában Erdélyben – Határtalanul kirándulás 2024.05.09-12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Csabrendeki Általános Iskola 2023. évi Határtalanul! program keretében a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek megnevezésű pályázaton 2.383.775 Ft támogatásban részesült.

 

Beszámoló Erdély 2024.

 

hat-kp-1-2023_1-001576-001-elokeszitoora_optimized

Gyereknap 2024

A pénteki gyereknap menete ebben az évben eltért az előző évekétől.  Azért is mert az időjárás nem volt kegyes hozzánk és esett az eső.

A nap egy kutyás-bemutatóval kezdődött, ami után jöhetett az akadályverseny, aminek a feladatait a nyolcadikosok állították össze a többi gyerek számára. Utána jöhetett az eredményhirdetés, sok zacskó cukor, csoki talált gazdára.

A vidám sorversenyek elég fárasztóak voltak a csapatok számára, de azok is jól érezték magukat akik csak szurkoltak. A napot vidám kötélhúzás, foci és Just Dance zárta.

Horváth Réka 8.b

Köszönjük a szülői munkaközösség támogatását!

A Magyar Vöröskereszt vármegyei versenye

A Magyar Vöröskereszt vármegyei versenye

 

2024.május 15-én Pétfürdőn rendezték az idei vármegyei versenyt a Vöröskereszt szervezésében. Iskolánkat két nyolcadikos diákokból álló csapat képviselte. 1.csapat: Horváth Réka, Dégi Tímea, Kiss Natália, Réfi Hanna, Tomor Ivett. 2.csapat: Hegedüs Viktória, Sárközi Vivien, Kötél Barbara, Papp Virág, Tóth Dominik.

A verseny előtti felkészítésünket Varga Károly vállalta, aki több éven át szolgált mentőápolóként.

A megmérettetésen 4 elméleti és 4 szituációs gyakorlatokból álló állomáson mérhettük össze tudásunkat a többi csapattal.

A Kétbalkezesek a 6., míg a Kétballábasok csapata a 4. helyen zárta a versengést.

Úgy érezzük, minden résztvevő csak nyerhetett ezen a versenyen, hiszen jobb és magabiztosabb segítségnyújtókká váltunk. Biztatunk minden diákot, hogy bátran jelentkezzenek a jövőben is erre a versenyre, hiszen nemcsak egészségügyi tudásuk és gyakorlatuk bővül, hanem közösségi élményekben is gyarapodni fognak.

 

Horváth Réka 8.b

Így közlekedtek Ti

“Így közlekedtek Ti” címmel, a Tapolcai Rendőrkapitányság rajzversenyt hirdetett, melyre általános iskolás korosztályú gyermekek alkotásait várták.

Iskolánk tanulói is lelkesen rajzoltak, festettek, aminek meg is lett az eredménye.

 Soós Csepke (6. osztály)        1. helyezett

Varga Szeverina (7. osztály)   2. helyezett

Horváth Ákos (8. osztály)       3. helyezett lett.

Dobos-Nagy Hanna (6. osztály), Papp Virág (8. osztály), Simonyai Dóra (5. osztály) különdíjban részesült.

A beküldött rajzokat, ajándékkal jutalmazták.

Gratulálunk minden résztvevőnek!